Bruno Senna Hungarian Fan Page

 

 

: F1: Senna zászlót bontott

F1: Senna zászlót bontott

Szikrus  2011.10.09. 08:15


Pénteken Szuzukában Bruno Senna elindította a "Senna Tri" névre hallgató kampányt, ami  nagybátyja, az 1994-ben elhunyt Ayrton Senna álmát kívánja beteljesíteni, miszerint minden brazil gyermek és fiatal megfelelő oktatást kap.

A háromszoros világbajnok már életében is dollármilliókkal segített a hátrányos helyzetű gyermekeken, míg az ügyet továbbvivő Ayrton Senna Intézetet fél évvel az autóversenyző halála után alapította nővére, Viviane Senna, aki egyben Bruno édesanyja is.

A Senna Tri elnevezésben a Tri az egykori pilóta három világbajnoki címére utal. Az utolsó, 1991-es győzelme éppen húsz éve volt, ez adja az apropóját, és ezt kívánja megünnepelni a mostani akció. Bruno a www.sennatri.com-on tette közzé a felhívást, amelyben a világ összes Ayton Senna-rajongóját képfeltöltésre buzdítja, amelyek aztán egy jelenleg még színtelen brazil lobogót fognak kiszínezni.

A zászló azt a képet kívánja felidézni, amikor Senna világbajnoki címeinek megszerzésekor a brazil lobogót is magával vitte a dobogóra. A kezdeményezésnek nem csak annyi a célja, hogy a rajongók viszontláthassák az arcképüket a Sao Paoló-i szezonzárón a zászlón, a Senna Intézet programját is népszerűsíteni kívánja. Az alapítvány keretein belül gondoskodnak többek között a szegény gyermekek étkeztetéséről, elhelyezéséről, ruházatáról és oktatásáról is.

A promóció részeként Senna a következő futamtól kezdve az év végéig egy speciális, a zászlót mintázó bukósisakot fog viselni.

"Szuzuka mindig is fontos szerepet játszott a nagybátyám világbajnoki csatáiban, így tökéletes helyszín a kampány indításához. Nekem is ez az egyik kedvenc pályám, öröm innen indítani a hazai versenyemig tartó akciót. Megtiszteltetés, hogy részt vehetek a programban és segíthetek, hogy  megismertessük az emberekkel az alapítvány célját, ami főképp a rászoruló gyermekek oktatását tartja szem előtt. Remélem, hogy a következő másfél hónapban sok Senna-szurkoló fog csatlakozni a kampányhoz, hogy minél több arccal tölthessük meg brazil zászlót. A kiíráshoz a Facebookon, a Twitteren és az Orkuton keresztül csatlakozhatnak a rajongók" - magyarázta a pilóta.

 

(forrás)

 
Next race

 

JAPÁN NAGYDÍJ

Suzuka International Speedw.

OKTÓBER 7-9

2011


 

 

 

 

Pontállás

 

1. S. Vettel - 324 pont
2. J. Button - 210 pont
3. F. Alonso - 202 pont
4. M. Webber - 194 pont
5. L. Hamilton - 178 pont
6. F. Massa - 90 pont
7. N. Rosberg - 63 pont
8. M. Schumacher - 60 pont
9. V. Petrov - 36 pont
10. N. Heidfeld - 34 pont


18. Bruno Senna - 2 pont
 

 

 

 

 

Chat

 

 

 

 

 

Pics

 

 

 

 

 

 

Site Sisters

 

 

 

 

F1 affis

 

 

 

 

 

 

 

Affis

 

 

 

 

Indulás: 2011-08-02
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

  


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre