Bruno Senna Hungarian Fan Page

 

 

: Senna: A versenyzés egy komoly tanulási görbe

Senna: A versenyzés egy komoly tanulási görbe

Szikrus  2011.09.24. 16:48

Bruno Senna visszatérése a Formula-1-be a Lotus Renault-nál kissé megosztotta a szurkolókat, különösen azért, mert Nick Heidfeld menesztése volt az ára. A legendás rokon árnyékában Brunót sokszor érték - és érik jelenleg is - azok a vádak, hogy jól csengő nevének és az alakulatnál hirtelen megjelenő brazil érdekeltségű szponzoroknak köszönheti a pilótaülést.


Természetesen ezek a találgatások nem biztos, hogy teljesen alaptalanok, ám Senna az első időmérőjén, Belgiumban, és a második versenyén, monzai futamon - ahol megszerezte első pontjait - bizonyította, hogy nem érdemtelenül került Heidfeld helyére. Sokan legyintenek a brazil második Renault-val futott versenyén történt pontszerzésére, (a HRT-nél való versenyeket ne számítsuk, hiszen az autóban nem volt esély sokszor még a célba érésre sem) mondván, Kimi Raikkönen, vagy éppen Sebastian Vettel már első versenyén pontot tudott szerezni. Ez igaz is, ám a pilóták nagy része jóval hosszabb időt tölt el a szériában, míg az első pont a neve mellé kerül.

Sennát a két eddigi futamáról és az elkövetkező időszakkal kapcsolatos terveiről kérdezték

Néhány történelmi dolog történt veled az utóbbi időben. Az első nagydíj a Lotus Renault-val, az első F1-es pontszerzés – mi következik?
Bruno Senna: Nehéz ezt megmondani. Szépen haladunk, egyre jobban érzem magam az autóban és a csapatnál. Számos területen kell még fejlődnöm, technikailag minél jobban meg kell ismernem az R31-et, és a vezetéssel kapcsolatban is van még mit tanulnom. Bizonyos, hogy még nem vagyok 100 százalékos. Minden egyes hétvégén elraktározok minden apró információt, és a csapattal együtt abban bízom, hogy folytatni tudom a pontszerzést, illetve az időmérőkön biztosítani tudom helyemet az első tízben. Remélem, hogy ha teljesen megismerem az autót, akkor még több pontot szerezhetek a csapatnak.

Hogy éled meg a valóságban, hogy a Renault pilótája lehetsz?
BS: Köszönöm jól. Monzában már nem volt rossz, mert a második alkalommal voltam a biztonsági öv alatt. Voltak ugyan különféle tapasztalataim az R31-el ebben az évben, de nem volt olyan hétvége, ahol versenytapasztalatot szerezhettem volna, mint ahogy ez meg van a többieknek a rajtrácson. Ők ismerik az autójuk gyorsulását, és tudatában vannak annak, milyen időt képesek elérni. Az én szempontomból még kicsit minden új. Monza előtt még csak egy időmérőn szereztem tapasztalatot, és ez így még elég kemény volt. A verseny egy komoly tanulási görbe volt, nagyon élvezetes, és azt hiszem ez egy igen csak bíztató eredmény, figyelembe véve, hogy milyen problémák voltak az első kanyarban. Ez megfelelő bizonyíték arra, hogy mindenki lássa, hogy az autó jól teljesített, és jó volt a stratégia - ez két valóban bíztató jel.

Mi tett legjobban próbára ebben az új szerepben?
BS: A gumikat meglehetősen trükkös megszokni. Amikor a szezon indult, mindenki a gumiabroncsokról beszélt, de mint a legtöbb dolognál, ennél is ahogy egyre többször használom, annál könnyebb lesz majd. Nem könnyű a legtöbbet kihozni a Pirelli gumikból, ez egy komoly tanulási folyamat, de nyilvánvaló, hogy bőven lesz lehetőség erre, és remélem, hogy lépésenként sikerül majd az elkövetkező versenyeken.

A szingapúri versenyre - ami egy éjszakai futam - mennyivel készülsz másképpen?
BS: Szingapúr egyféle valódi teszt lesz. Ez egy viszonylag új dolog az F1-es naptárban, és meglehetősen új dolog lesz a számomra is. Minden tekintetben nagy igényeket támaszt az autóval szemben, de nagyon lelkes vagyok, és azt várom, illetve nagyon remélem, hogy újabb pontokkal tudom majd megajándékozni a csapatomat.

Monzához hasonlóan fogok hozzáállni a hétvégéhez, minél több kört szeretnék futni az edzéseken, és az időmérőn lehetőleg bekerülni a Q3-ba. Szingapúr embert próbáló pálya, rengeteg kanyarral. Nagyon oda kell figyelni, hogy ne hibázzunk, így a legtöbbet kell kihozniuk magukból a pilótáknak. Az sem egyszerű, hogy tudjuk az autó megfelelő beállításait. Fizikailag is igen nehéz, mert nagyon párás a levegő, és kanyartól kanyarig nagyon precíz vezetés igényel a pálya. Az éjszakai vezetésben hozzá kell szokni a fény árnyék váltakozásához. Ahogy a maláj futam előtt is, Szingapúrba is korábban célszerű megérkezni a pályára, ami segít az akklimatizálódásban. Azt kell mondanom, a csapatnak hátra kell hagynia a brit nyári időszámítást a hétvégi menetrend miatt. Már nagyon várom a különös, eddigiektől eltérő hétvégét.

Senna optimizmusa érthető, hiszen a motiváltsága az eddigi versenyek tükrében maximális, ám az istálló technikai igazgatója, James Allison bevallja, kissé aggódig a következő verseny miatt, mivel az autóknak nem igazán fekszenek az alacsonyabb sebességű, nagy leszorító erőt igénylő pályák. A szakember azonban abban bízik, hogy a Monzába már bevetett frissítések segítenek túllépni ezen a problémán, és a szezon további részében majd sikeres versenyeket tudhatnak magukénak.

"A monacói és magyarországi verseny nem volt túl jó számunkra, és Szingapúr karakterisztikája is kissé hasonló a két pályához. Úgy érzem, azóta kissé javultunk, és valamivel jobban fekszik majd Szingapúr, de bevallom, kissé nyugtalan vagyok. Azonban ha jó versenyünk lesz, az komoly teljesítményre adhat reményt az elkövetkező öt versenyen is, mert akkor meg tudjuk mutatni mire vagyunk képesek három különféle karakterisztikájú pályán" – fejtettei véleményét a Renault technikai vezetője

Allison szerint a folyamatos fejlesztések eredményei már az elmúlt két versenyen is jól érzékelhetőek voltak, és ez a tény ösztönzően hathat, mivel azt is jelenti, hogy végre jó úton halad az istálló, ami biztató a szezon hátralévő részére. A szakember méltatta Bruno Senna bemutatkozását és eddigi teljesítményét is, kiemelve a brazil pilóta Olaszországban megszerzett első pontjait.

"Az elmúlt években számtalan ígéretes F1-es karrier megfeneklett már a szezon közben. A jelenlegi F1-es szabályok alapján Brunónak sem volt komoly esélye nagyobb sebességre kapcsolni a versenyhétvégéken. A versenyei előtt csupán egy alkalommal ülhetett be az R31-be (a Hungaroringen tesztelt – szerk,), de a spái és a monzai futamon lenyűgözött bennünket azzal, ahogy sikerült élnie a lehetőséggel” – dicsérte a 27 esztendős brazilt James Allison.

 

(forrás:motorsportal.hu)

 
Next race

 

JAPÁN NAGYDÍJ

Suzuka International Speedw.

OKTÓBER 7-9

2011


 

 

 

 

Pontállás

 

1. S. Vettel - 324 pont
2. J. Button - 210 pont
3. F. Alonso - 202 pont
4. M. Webber - 194 pont
5. L. Hamilton - 178 pont
6. F. Massa - 90 pont
7. N. Rosberg - 63 pont
8. M. Schumacher - 60 pont
9. V. Petrov - 36 pont
10. N. Heidfeld - 34 pont


18. Bruno Senna - 2 pont
 

 

 

 

 

Chat

 

 

 

 

 

Pics

 

 

 

 

 

 

Site Sisters

 

 

 

 

F1 affis

 

 

 

 

 

 

 

Affis

 

 

 

 

Indulás: 2011-08-02
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

  


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!