Bruno Senna Hungarian Fan Page

 

 

Formula–3

 

A Rikknen Robertson Racing figyelt fel az ifj Senna fkezhetetlen vezetsi stlusra. A csapatot 2007 F1-es vilgbajnoka, Kimi Rikknen, valamint menedzserei, David s Steve Robertson mkdtetik. Nagybtyja 1993-as legends versenynek helysznn, a Donington Parkban kezdte meg a pontszerzst, a 6. helyen rt clba. A kezdeti nehzsgeken gyorsan rr tudott lenni, gy a szezon eredmnytelenebb peridust sikerek kvettk (a Croft Circuiten s Monzban szerepelt a pontszerzk kzt, msklnben a szertelensge vesztt okozta). Silverstone-ban a msodik rajtkockbl indulva rte el addigi legnagyobb sikert, a dobog harmadik fokra llhatott. A bajnoksg kvetkez llomsn, a Nrburgringen ismt mrfldkvhez rkezett plyafutsa, megszerezte els pole pozcijt, a versenyen a msodik helyen haladva ltta meg a kocks zszlt. Ugyanezen a helyen fejezte be a szezonzr futamot, ugyancsak Silverstone-ban. v vgn sszessgben 75 pontot knyvelhetett el, ami a 10. helyhez volt elegend. Jval tapasztaltabb, futamgyzelmet is jegyz csapattrst, Dan Clarke-ot ugyan nem tudta megszorongatni, de a csapat bizalma tovbbra is tretlen maradt. Az vente megrendezsre kerl F3-as vilgtallkozkon nem jrt sikerrel, mind Zandvoortban, mind Makaban feladni knyszerlt a versenyt.

A 2006-os esztend ragyogan indult, az Oulton Parkban rendezett mindkt versenyt megnyerte, mindezt zuhog esben, nem vletlen teht, hogy a szakrk nagybtyjhoz kezdtk hasonltani. Doningtonban harmadik versenyn is gyzni tudott, Pauban viszont nem jtt ki szmra a lps.

A szezon sorn csupn egyetlen alkalommal esett ki a versenybl, Snettertonban hatalmas baleset vetett vget futamnak. A verseny 2. krben a mexiki Salvador Durn kzel 240 km/h sebessgnl, a Revett Straight-nl (ez a leggyorsabb egyenes szakasz Nagy-Britanniban) rhzta kocsijt Senna versenygpre. A kerekek sszertek, Senna jrmve megemelkedett, szerencsjre nem rintette a plya felett thalad hdszerkezetet, majd a biztonsgi korlttl nem messze rt fldet. Senna srtetlenl, sajt lbn hagyta el az eset sznhelyt, alaposan sszeroncsoldott kocsijt azonban nem tudtk megjavtani, gy a msodik futamot knytelen volt kihagyni.

Spban kt 3. hellyel trt vissza, a htralv versenyeken aztn csak ktszer nnepelhetett a pdiumon, igaz silverstone-i 2. helye mellett Mugellban tdik nagydjgyzelmt. 229 pontjval a bajnoksg 3. helyn vgzett, a bajnok csapattrs, Mike Conwayen kvl csak Oliver Jarvis tudott elkerlni a tabelln.

2006 prilisnak elejn rajthoz llt az Ausztrl Nagydj F3-as bettfutamain, mind a ngyen dobogn llt, ebbl hromszor a legfels fokn pezsgzhetett. A Masters of Formula 3 nyri futamn a 6. helyen futott t a clvonalon.

Monte-Carlban 2006-ban autzott elszr, a Porsche Supercupon vendgszerepelt. Sok tapasztalatot nem szerzett ezen gposztlyban, hiszen rgtn az els kanyarban knytelen volt killni a kuplung meghibsodsa miatt. A Nmet Porsche Carrera Cupon sem jrt tbb sikerrel.

________________________________________

<-- vissza

 

 
Next race

 

JAPN NAGYDJ

Suzuka International Speedw.

OKTBER 7-9

2011


 

 

 

 

Pontlls

 

1. S. Vettel - 324 pont
2. J. Button - 210 pont
3. F. Alonso - 202 pont
4. M. Webber - 194 pont
5. L. Hamilton - 178 pont
6. F. Massa - 90 pont
7. N. Rosberg - 63 pont
8. M. Schumacher - 60 pont
9. V. Petrov - 36 pont
10. N. Heidfeld - 34 pont


18. Bruno Senna - 2 pont
 

 

 

 

 

Chat

 

 

 

 

 

Pics

 

 

 

 

 

 

Site Sisters

 

 

 

 

F1 affis

 

 

 

 

 

 

 

Affis

 

 

 

 

Induls: 2011-08-02
 
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

 

 

  


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM